Hogyan értelmezzük a csökkentett munkaidős foglalkoztatás állami támogatás részletszabályait?
04/2020
- László Kovács
Ahogy arról már korábban írtuk, állami támogatás vehető igénybe, ha a vészhelyzettel szoros és közvetlen összefüggésben kialakuló gazdasági helyzet következtében egy társaságnál a munkaidő csökkentésére kerül sor.
A kormányrendelet, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett tájékoztató értelmezése után is számos kérdés merült fel bennünk és ügyfeleinkben, melyekre a válaszokat – a Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztállyal történt egyeztetést követően – itt gyűjtjük össze:
1. Minden esetben a csökkentett munkaidő miatt kieső munkaidő harminc százalékára időarányosan járó munkabért kell megfizetni az egyéni fejlesztési időre?
A mi értelmezésünk szerint nem, amit a kormányhivatal is megerősített.
Azon cégek esetében ahol a munkavállalók márciusi 11-ei állapot szerinti havi besorolási bére/távolléti díja meghaladja a minimálbér kétszeresét, ott a fejlesztési időre járó időarányos béren felül a munkáltatónak ki kell egészíteni a munkavállaló bérét úgy, hogy a támogatással együtt összességében megkapja a kormányrendeletben meghatározott távolléti díjat.
A könnyebb megértés érdekében egy példával is szemléltetjük a kérdéskört:
A munkavállaló havi távolléti díja (március 11-ei állapot szerint): bruttó 500.000 Ft.
50%-os munkaidőcsökkentést alkalmaz a munkáltató, így a napi 4 órára bruttó 250.000 Ft-ot kell fizetni.
Támogatásként nettó 75.000 Ft-ot igényelhet a munkáltató, ami bruttó 112.700 Ft-nak felel meg.
Az egyéni fejlesztési időre a napi 1,2 órára járó béren (bruttó 75.000 Ft) felül még ki kell egészíteni a fizetését úgy, hogy összességében megkapja a bruttó 500.000 Ft-ot, azaz bruttó 137.300 Ft-tot kell fizetni ezen időre.
Összegezve ebben az esetben napi 4 órás munkavégzésre, valamint a további napi 1,2 egyéni fejlesztési időre bruttó 387.300 Ft munkabért kell megfizetnie a munkáltatónak.
2. A korona vírusra tekintettel bevezetett járulékkedvezmény munkahely megtartó támogatásnak minősül, azaz ezen kedvezmény igénybevétele mellett nem jogosult a munkáltató a csökkentett munkaidős támogatásra?
A válasz nem, a járulékkedvezmény igénybe vehető a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásánál.
3. Otthoni munkavégzés esetén is igényelhető a támogatás?
Több fórumon is megjelent, hogy „home office”-ban történő munkavégzés esetén nem igényelhető a támogatás, a munkavállalóknak mindenképp be kell menni a munkahelyre.
A Kormányhivatal megerősítette azon értelmezésünket, mely szerint ezt nem tiltja a jogszabály, így home office esetén is igénybevehető a támogatás.
4. Az egyenlőtlen munkaidőbeosztás tilos a támogatás alatt?
A támogatás feltétele, hogy a munkáltató lezárja a munkaidőkeretét, viszont mivel a jogszabály az egyenlőtlen munkaidő-beosztás tiltásáról nem rendelkezik, így az is előfordulhat a támogatás időszaka alatt, hogy a munkavállaló nem egyenlően dolgozza le a csökkentett munkaidőt, hanem „tömbösítve”, azaz pl. heti 2-3 napban dolgozza le a heti 20 munkaórát (4 órás csökkentett munkaidő esetén).
Bízunk benne, hogy a fentiek további segítséget adnak abban, hogy el tudják dönteni, érdekes lehet-e ezen támogatás Önöknél. A megjelent hírek alapján várható, hogy módosítani fogják ezen jogszabályt, azonban eddig erről kormányrendelet még nem született. A BPiON blogján minden, valóban életbe lépő változásról beszámolunk. Kövessen minket, iratkozzon fel hírlevelünkre!