Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos kötelezettségek változása
01/2022
- Rafał Krajewski
A MAGYARORSZÁGI FOGLALKOZTATÁS FELTÉTELEI
Harmadik országbeli állampolgár külön törvényben meghatározott feltételek alapján – némely kivételtől eltekintve – foglalkoztatható Magyarországon, mely foglalkoztatás kritériuma az engedély megléte.
A szóban forgó engedély kiadása az alábbi két módon valósulhat meg:
- Összevont engedélyezési eljárás: mely során a munkavállalási, valamint a tartózkodási engedély kiállítása azonos ütemben, egy eljárás keretében kerül kiállításra.
- Nem összevont kérelmezési eljárás: mely esetén a munkavállalási, valamint a tartózkodási engedély egymástól függetlenül kerül kérelmezésre.
A MUNKAVÁLLALÁSI ENGEDÉLY KIADÁSÁNAK FELTÉTELEI ÉS A VÁLTOZÁS
Az engedély kiadásának feltételeit a 2007. évi II. törvény, valamint a 445/2013. (XI. 28.) kormányrendelet szabályozza. Az említett jogszabályok alapján az alábbi feltételek teljesülése esetén történik meg a munkavállalási engedély kiadása.
- A munkáltató részéről tényleges munkaerőigény merült fel a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan.
- A munkáltató benyújtja munkaerőigényét az illetékes állami foglalkoztatási hivatalnak.
- Ezt követően a foglalkoztatás helye szerinti illetékes regionális hatóság megvizsgálja a munkaerőpiaci helyzetet.
- Az illetékes szervezet nem tud kiközvetíteni a munkáltató számára olyan álláskeresőként (magyar vagy EGT-állampolgár) regisztrált munkaerőt, aki alkalmas lenne az adott munkakör elvégzésére.
- A munkáltató által potenciálisan foglalkoztatandó harmadik országbeli állampolgár megfelel a jogszabályokban, valamint a munkáltató által megfogalmazott munkaerőigényben előírt feltételeknek.
A már említett kormányrendelet alapján vannak kivételes esetek, mely során a munkáltató nem köteles munkaerőigényét bejelenteni a hatóságoknak. Egyik ilyen kivétel szabály a külföldi többségi tulajdonnal rendelkező társaságokat érinti, melyek esetében történt változás 2021. júliusában.
2021. július 17. előtt naptári negyedévenként, a megelőző naptári negyedév utolsó napján érvényes munkajogi állományi létszáma tíz százalékát meg nem haladó létszámú harmadik országbeli állampolgár munkavégzéséhez nem volt szükség munkaerőigény bejelentésére.
2021. július 17. után a tíz százalékos küszöb húsz százalékra emelkedett.
Az új szabályozás tehát egy adminisztratív könnyítést jelent a többségi külföldi tulajdonban lévő gazdasági társaságok számára azzal, hogy lehetővé teszi azt, hogy a vállalat a munkaerő húsz százalékáig munkaerőigénylés benyújtása nélkül alkalmazzon harmadik országbeli állampolgárokat Magyarországon.
Reméljük hasznosnak találta összefoglalónkat. Szívesen olvasna még könyvelés és adózás témában? Ajánljuk figyelmébe korábbi cikkeinket!
Kapcsolat:
