A helyi iparűzési adó csökkentésének szabályai 2021 – kkv-k figyelem!

A decemberben megjelent 639/2020 számú kormányrendelet szerint a koronavírus-járvány miatt a helyi iparűzési adó mértéke felére csökkenhet a kis- és középvállalkozások számára.

Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy ki és milyen feltételekkel jogosult erre a kedvezményre. A helyi iparűzési adó könnyítés nem automatikus, ezt a társaságoknak igényelniük kell.

A HIPA KEDVEZMÉNY MÉRTÉKE

A kedvezményes szabályok esetén a fizetendő helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék lesz, ha a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték több, mint 1 százalék, vagyis az 1 százalék feletti iparűzési adót nem kell megfizetni. A támogatást már az előleg fizetés során érvényesíteni lehet, és így ezeknek a vállalatoknak 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni.

A meg nem fizetendő előleg-részlet összegét az adóhatóság hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

Olló egy féri kezében

KIKET ÉRINT A HELYI IPARŰZÉSI ADÓ CSÖKKENTÉSE?

Azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, akik 2004. évi XXXIV. törvény alapján az alábbi kettős feltétlenek megfelelnek:

  • összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
  • éves nettó árbevétele, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 4 milliárd Ft.

Azon vállalkozásoknak, amelyeknek kapcsolódó és/vagy partnervállalkozásai vannak, a fenti számadatokat a KKV törvény összeszámítási szabálya alapján kell figyelembe venni.

A számokat a 2021. január 1-én rendelkezésre álló utolsó beszámoló alapján kell vizsgálni, ami a 2019-es beszámolókat jelenti. Azon vállalkozások, akik nem rendelkeznek még lezárt üzleti évvel, a becsült mérlegfőösszeget és árbevétel adatot kell figyelembe venni a kedvezmény igénylésekor.

HOGYAN LEHET IGÉNYELNI A HIPA-KEDVEZMÉNYT?

A kedvezmény érvényesítéséhez 2021. február 25. napjáig elektronikus úton szükséges nyilatkozni az önkormányzatnak az adóhatóságon keresztül, a NAV által rendszeresített 21NYHIPA elektronikus nyomtatványon.

Nyilatkozni az alábbi feltételeknek való együttes megfelelésről kell:

  • a Rendelet szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül,
  • jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként a Korm. rendelet 1. §-a szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összegét;
  • december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak (a továbbiakban: nehéz helyzetű vállalkozás) vagy nehéz helyzetű vállalkozásnak minősül, de nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt és esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn;
  • nincs olyan, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti telephelye, melyet legkésőbb e nyilatkozat benyújtásáig nem jelentett be az állami adó- és vámhatósághoz.

Nagyon fontos a nyilatkozat és a határidő betartása, mert az elektronikus nyilatkozat nélkül a kedvezmény nem jár, illetve aki elfelejti azt beküldeni a megadott határidőig, nem veheti igénybe a kedvezményt és automatikusan a teljes iparűzési adót kell megfizetnie.

Reméljük hasznosnak találta összefoglalónkat. Ha segítségre van szüksége a transzferár-dokumentáció elkészítésében, keresse bizalommal a BPION tanácsadóit!

Olvasson tovább blogunkon!

Könyvelés és adózás

Kapcsolat:

Tamás Kovács
MD Hungary,
Partner


Kapcsolódó tartalom