Ezúttal Karó Katalin, Accounting Manager válaszol a kérdésre: „Mit tanultál a karantén alatt?”
Mindenképpen fejlődési periódusként tudom be az elmúlt hónapokat, mind technikai, mind HR szempontból. Számomra és a csapatom számára is sok változtatási lehetőséget biztosított ez az időszak, amit az új helyzetek, illetve a folyamatos és gyors reakcióigény hívott életre.
Egyrészt, bár a digitális csatornák eddig is jelen voltak az életünkben, a teljes egészében online kommunikáció alkalmazás (MS Teams, Zoom, gyakoribb telefon) szemben a korábbi személyes megbeszélésékkel, elsőre új kihívások elé állított engem is.
Helyzettől függetlenül nagyon fontosnak érzem a személyes, jó kollegiális kapcsolatok ápolását házon és a könyvelési csapatomon belül, valamint az ügyfeleinkkel egyaránt. Viszont ebben az új helyzetben sokkal több erőfeszítésre volt szükség, hogy a „képernyőn” keresztül átadjam az üzenetet a gesztusok, hangsúly segítségével, hogy ugyanazt az energiát tudjam közvetíteni, mint egy személyes meetingen, és ez sok esetben a meetingen részt vevő adók és vevők számára is plusz erőforrást igényelt. Nem titok, hogy az első pár nap volt a legnehezebb, hogy megtaláljuk az optimális csatornákat (meeting/gyors call vs. e-mail), az a pár nap próbára tette a legtapasztaltabbakat is. Amint normalizálódtak az alapvető feltételek (ezúton is köszönöm az IT csapatunknak a rendkívül erőfeszítéseiket), sikerült megtalálnunk az egyensúlyt a kommunikációban is. Például a meetingeket az első pár hét tapasztalata alapján gyakoribb, de rövidebb időkeretben szerveztük meg, így összességében hatékonyabban tudtuk megosztani az információt.
Másrészt az új környezet lehetőséget adott a vevő oldali kommunikáció gyakorlására is. A magas energiaszintem miatt nekem ez jelentette az igazi tanulási pontot. A csend ereje és hallgatni, anélkül, hogy tisztázó kérdésekkel, akarva-akaratlanul is irányítva a beszélgetést oldottam volna meg helyzeteket. Azt gondolom, itt a tudatosság a legfontosabb, hiszen hallgatni mindenki tud, innen pedig nem olyan nagy kihívás az értő figyelemig eljutni. Egy képernyőre ragasztott post-it vagy csak a meeting előtti tudatos átgondolás segíthet figyelmeztetni akkor is, ha alapvetően a reakciónk jellemzően mást diktál. Ezzel viszont nagyon sokat tudunk segíteni azon kollégáknak, akiknek a hangjuk hallatása esetleg nagyobb kihívást jelent személyesen is, képernyő mögé ülve pedig még inkább.
Lassan visszatérve az irodába, igyekszem nem elfelejteni az újonnan szerzett tudást és ma már teljesen máshogy szervezem a meetingjeimet vagy ülök be egy 1on1 megbeszélésre.
Ha pedig karantén tapasztalatok cikksorozatunk előző részeit iránt érdeklődik, itt összegyűjtöttük Önnek:
- Karantén CEO szemmel – Kakuk Béla
- “Feketeöves pálya, hivatásos kaszkadőröknek” – Ügyvezetői gondolatok a karantén időszakról – Kovács Tamás